személyre szabott életirodalom
HittHon

A CSOK-ról

Ettől hangos az egész ország, és valóban nem lehet elmenni szó nélkül a lehetőség mellett. Nehéz ügy. Főleg, mert hát már most három mesés gyermeket nevelünk. A telkünk is megvan. Optimálisnak tűnik a helyzetünk, hogy éljünk ezzel a támogatással. Kinek ne kéne tíz millió ingyen? Meg hát az újabb tíz, ami ugyan kölcsön, de nagyon olcsónak számít.
Nem sorolom magam a világ bölcsei kategóriába, de annyi tapasztalatom már van az életről, hogy semmi nincs ingyen. Tehát, ez a pénz sem. Az árát persze senki nem titkolja, de vannak ebben az alkuban olyan pontok, amire nem érzem úgy, hogy igent mondanék. Azért fogalmazok ilyen óvatosan, mert ez még nem lefutott meccs az életünkben. Abban azonban egyetértés van a férjemben és bennem, hogy ha van rá mód, nem vesszük igénybe. Nem hiszem, hogy bárkinek magyarázkodnom kéne, de magam miatt is, meg későbbi hivatkozás céljából összeszedem az ellenérzéseimet.
Induljunk a látszólag teljesen jellegtelen irányból, a számomra súlyosbodó terhek felé.
1. A neve. Tudom én hogy ez egy mozaik szó, de lehetetlen nem szójátékokba bonyolódni, amikor az ember rápillant. „Az első gyerekük is egy CSÓKkal kezdődött.” „Na vajon be lehet jutni a CSÓKosok táborába?” „Hova CSÓKoljak a pénzért?” A Parlament, vagy nem tudom hol döntenek a nevekről, mostanában előszeretettel talál ki, ilyen amúgy is jelentéssel bíró betűszavakat. Ez a támogatás sokkal jobban járt, mint pár hónapja a PÖCS, ami egy külön misét megérne.
2. Engem bizonytalansággal tölt el, hogy folyamatosan változtatgatják a szabályzását. Hogy a bankok, ahány bank, annyi félét mond. Lehet vályog, nem lehet, két év munkaviszony, ja, mégsem. Nem tudom, én nem szeretek ennyit, és ennyiszer olvasni. És igen, ez az ára, tíz millióért olvassak, mint a kisdiák, mert ez már nem kevés pénz. Mindenki mondja, hogy minden változtatással csak lazul valami a rendszeren. Az az igazság, hogy nekem ugyan mindegy, azt látom, nem tudják, mit akarnak, és ez az én otthonom lesz. Kiszámíthatóságra van szükségem.
3. 10 évig abban a házban kell élni. Hát az veszett sok idő. Ráadásul amerre az ország halad, bennem van félelem, hogy elérjük azt a pontot, hogy a család jövőjét nem érzem itt biztosítva, minden szándékom ellenére. Hogy pont ezen a teleken maradjak 10 évig, azt sem merem most kimondani, mert bár imádom a telkünket, 4 éve itt élek, de ki tudja hol lesz a gimije a fiamnak. Merre visz az élet? A szabadságom tíz millióért nem eladó.
4. 10 évig senki nem költözhet el, aki most itt fog lakni. ÉS ehhez csak úgy mellékesnek hozzátette a banki ügyintéző, hogy ha valamelyik gyerek pl. ösztöndíjat kap valahova, akkor csak ki kell nyomtatni egy formanyomtatványt, és jelezni a nem tudom én mi felé, hogy ő most nem lesz itthon, ennyi és ennyi ideig, ezért megy, és ide. Hát ez bennem fel sem merült. De amikor meghallottam, furcsa fojtogató érzés lett úrrá rajtam. Majd még megfejelte a pasas a számomra kétségbeejtő információját a következővel: De nem kell engedélyt kérni, csak bejelentési kötelezettség van. Nálam ez végképp becsukta a kaput. Minden porcikám érezte, hogy az állam felé a bizalmam nulla. Hogy szinte már hallom, és olvasom lelki szemeim előtt a híreket, hogy módosították 5 év elmúltával ezt a bejelentő lapot, kérvénnyé. Én, most még hiszek a szabad Európában, világban.
Egy szó, mint száz, nem szeretném felvenni. Van még időnk, hogy erről döntsünk. Ami azért jó, mert a családjaink egyetértenek abban, hogy ez a mi lehetőségünk, és minden aggályunkat értetlenül fogadják.
Nincs meg a két év munkaviszonyunk, majd csak egy év múlva, és ha addigra nem lesz meg a ház lakhatási engedélye, akkor még meg lehet igényelni a CSOKot a megkezdett építkezésre. (és tuti nem lesz addigra lakhatási)
A CSOK folyósításához állnia kell a ház 40%-ának. Hát addig is van még időnk.
Örülök ennek az időnek. Tisztul a törvény, az idő választ ad sok kérdésre, és mi addig is haladhatunk az új otthonunkkal.
Legközelebb arról, mitől lesz számomra valami egy átlagos helyből, otthonná.

2016. 07. 06. -

2 hozzászólás

  1. Knetty

    Szia I., Attól tartok, hogy van egy “ellenérzés” teóriád és ennek alátámasztására keresel érveket. Nem elég jókat találtál eddig. Attól tartok nem is fogsz.
    Persze tudjuk, hogy az ember nem racionális, hanem racionalizáló lény. Az érzelmi alapú (néha jó, néha rossz) döntését utólag eladja magának, mert kell az önbecsülése fenntartásához.
    A józan ész azt mondja élj a “csok”-kal. És “ha akarod, ha nem” utólag ezt a döntést is eladja az elme saját magának /Te magadnak/, fenntartva vele az önbecsülésedet. Csak ezzel a döntéssel anyagilag is jól jársz. És ráadásul nem követsz el semmi elvtelenséget. Hiszen amikor gimnáziumba megy majd a gyereked, akkor is igénybe veszed az államot. Vagy majd azt is elutasítod, mert nem tetszik a kormány színe?

    • Rossel Szilda

      Szervusz! Nem tudom hogy az önbecsülésem fenntartásával mi a helyzet. Ezen a részen elgondolkozom.
      Ami biztos, hogy a kormánynak nem a színével van problémám.
      A gyerekem gimnáziuma? Valószínű pont úgy súlyos pénzeket fogok fizetni érte, most az oviért meg az általános iskoláért, annak érdekében, hogy tudjam, közös értékrenden vagyok a tanárokkal, akik körül veszik napról napra.
      A józan ész nekem mást mond most. Az a szerencse, hogy most még nem is tudom felvenni, mert nem vagyunk jogosultak. Hogy akkor, kb egy év múlva mit fogok gondolni nem tudom. A változás jogát fenntartom az életemben, szóval ez is változhat.
      A pénz engem nem motivál. Nem könnyű így élni ma, de én ilyen vagyok, és már egészen beletanultam. Eddig sem az állam támogatott. Ami nem az ő hibája, hanem az én döntésem, szinte mindig. Nincs harag, de döntök. Gyakran furán, érthetetlenül, de nekem ez jutott.
      Amúgy tök boldog vagyok, hogy írtál kommentet! Köszönnöm, nem tudom ki vagy, de hálás vagyok! Szép napot, köszönöm hogy figyelmesen olvastad az írást, és hogy a gondolataidat megosztottad velem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.