személyre szabott életirodalom
6perces

A tető

Kinéztem az ablakon, és láttam a város szürke háztetőit. Valahogy most megláttam őket. Észrevettem egybeolvadó, bátortalan semmibeveszésüket. És láttam magamat, ahogy épp így olvadok bele az emberek sodródó tömegébe.
A városszéli hegyoldalból tökéletesen ráláttunk a belvárost ölelő ködös, füstös semmilyen valóságra. Nem mertünk tőle túl messze menni. De az élet gyilkolóan kellemes pillanataiban elhittük, hogy mi már csak kívülről nézzük az ő tompaságukat, és életünk szabad szárnyaló különlegessége már maga a szivárvány. A bátorság, szabadság tökéletes szimbóluma.

De most, ahogy ott ültem, rájöttem, benne ülök a ködben, csak épp nem látom saját egom keltette illúziómtól. Épp olyan szürke vagyok, mint azok, akiktől különbözni akarok…

-Anya, anya, gyere! Anya gyere, mutatunk valamit! AAAAAAAAAAAAAAAAAnya!
-Jövök már!- riasztanak lidérces szakadékba zuhanásomból a gyerekeim. Kábán, reflex szerűen indulok a hang irányába.
-Nézd anya mit csináltunk!
Húznak egy-egy ujjamnál fogva a kert oldalába, ahol a szomszéd bácsi disznóóljának teteje majdnem a földig ér a mi udvarunkon. Szemem lassan végigszalad a rövidke falszakaszon, majd a szürke bádogszerű tetőre ér. Vagyis arra számítok, hogy egy szürke felületre ér a tekintetem, de nem. A szomszéd disznóól teteje kék zöld, piros, sárga színekben pompázik. A bal sorokban napocska süt, mellette kék felhők mosolyognak. A világoskék eget átszeli egy nagy ívű, girbegurba szivárvány. A legszebb, amit valaha láttam. Alatta 5 fura alak lebeg, majd a zöld föld, fával, virággal. Csodálattal bámulom a művet. Kedvem azonban egyetlen pislogásnyi sötétség alatt vált kétségbeesettre. “Összefirkálták a szomszéd falát. Mit fogok mondani Jenő bácsinak? Remélem a malacokat nem zavarták meg…”
-Tyű gyerekek nagyon szép a kép, de nem kellett volna. Veszélyes oda felmenni, meg mit fog szólni Jenő bácsi?
-Nem is veszélyes, mert csak fel kell lépni a tetőre! Látod? Így!- És izompacsirta kisfiam már rutinosan ugrik fel a legújabb játszóterükre.
-Nem is látja, sose látja ezt a tetőt. Meg amúgy is, lemossa az eső. A suliban is mindig újra kell rajzolni a versenyautó pályát. – egészíti ki öccse hibásnak tűnő érvét a tapasztalt báty.
Jajj, de ezt akkor sem kellene! – Ismétlem magam, már némi bizonytalansággal a hangomban. Ott kiabál bennem, hogy ezt “egy olyan nem szabad”, amit nem kell magyarázni, egyáltalán miért jut bárkinek eszébe?”
Aztán hallom is magam, hogy elismerően gondolok fiaim frappáns érvelésére: ”és igazuk van.

Ez egy remek felület, amit kidíszíthetünk, és ha már néznünk kell, hát had legyen nekünk tetsző. A malacokkal meg mit törődőm? Azzal sem törődik senki, hogy én akarom-e szagolni őket.”

Ekkor érkezett meg Apa, aki eddig a kert más pontján dolgozott.
-Nézd apa mit csináltunk! Nézd, ezt itt, ezt itt, ezt itt- Pattog előtte pici lánya, elakadt szavakkal. Apa felveszi, és így szól:
-Látom, ezt rajzoltátok. Nagyon tetszik! Ezt a szivárványt te rajzoltad?
-Igen, de csak majdnem.
-Fiúk legközelebb azért egyeztessünk, mielőtt tetőre másztok. Be is szakadhatott volna! Óvatosan, ésszel!
-Oké!- Mondják kórusban a fiúk, és már másznak is vissza a tetőre.
Ott hagytuk a fiúkat. Lánykánk apja ölében ugrált, és kézen fogva elindultunk vissza, a ház felé.
-Apjuk! Tuti jó ez így, nem lesz gáz? – kérdezem.
-Ha gáz lesz, majd megoldjuk, de most jól érzik magukat, és igazán veszélytelen móka. Az esti vihar meg tényleg lemossa.
-Igazad lehet. Gyönyörű lett a szivárvány
-Hagyjuk itt ezt a szürke tetőt!- Szólal meg a mélyülő csendben a férjem – Csomagoljunk össze, és lássunk világot. Elegem van ebből a szürke városból. Nézzük meg a világot ott, ahol olyan, mint a rajz a tetőn! Tudtátok, ha elég magasra megyünk a szivárvány körbe ér? És egyetlen nagy, teljes kört látunk a sok színből!

2016. 07. 25. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.