személyre szabott életirodalom
HittHon

Alap gondolatok

Azt hiszem az utolsó bejegyzés ebben a témában, mert bár számunkra is hihetetlen, de kedden elkészült az alap. Elsimították a földet a jövőbeli otthonunk belső részén, és készül a sok sok háromszög, amiből majd maga a kupola fog kirajzolódni hamarosan.

kesz

Az alap mesébe illő elkészülése igazi kaland volt. Érdekes, hogy a mesébe illő kifejezés általában a mesék tündéri pozitív pillanatit juttatják eszünkbe, de a mesék valójában általában utazás folyamatok. Mély ponttal, reményvesztett időszakokkal, és csodás fordulatokkal. A hősnek meg kell tanulni segítséget kérni, kapni, adni. Méltóvá kell válni a mese fantasztikus végpontjára. Az eredmény pedig általában egy igazi megérkezés, az örökké tartóság illúziójával.  És ez a valódi mesekép igaz a mi valódi alapunkra is.

Szeretettel, csodálattal, sokszor meghatottan néztük az egymáson sorakozó köveket, amiket utána körülölet a forrongó lávaként bugyogó meszes keverék.

alap

Valósínű a hármas szám is tökéletesen megjelenne ebben a történetben, ha elkezdeném kifejtegetni, de nem érzem most szükségesnek. Az alapkövek stabilan, és pontos helyükön várják, hogy rájuk kerüljenek a további építőelemek, a kert pedig lassanként alakul az új képhez, hogy majd egyszer ezt az épületet is úgy ölelje körül, mint az évek óta itt álló jurtáinkat.

ejjel

A munka éjt nappallá téve zajlott.

Az én házam, az én váram. Túl a várárok képen, most kővár szintű alapunk van, és mi is kősziklaként állunk a családunk élén. Összetartó, biztonságot adó pontként. És ha a házunk alapja, csak fele annyira lesz stabil, minta milyen kiegyensúlyozott vagyok én, mint  én, ezekben a napokban, akkor már nem kell félnünk a Föld szunnyadó erőitől, mert együtt fog tudni élni a ház a folyton változó világgal.

A betonkeverő hangját lecserélte a kalapács, fűrész, és a munkások nevetése. Jókedvűek, hatékonyak, és sokáig szoktak ebédelni, de már ezen is megtanultam nem kiakadni.

A mi házunk már biztos kősziklára épül. Mindig erről álmodtam, és sose hittem, hogy ennyire fizikai síkon is meg fog valósulni.

2016. 09. 16. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.