személyre szabott életirodalom
Egyéb

Az élet furcsa ajándékai

Egy olyan folyamatról teszek most említést, ami úgy érzem bizonyos szempontból lezáródott.

December 11-én távolítottak el egy anyajegyet Gergő hátáról. A rutinszerű szövettanból kiderült, hogy négyes stádiumú melanómával állunk szemben. Míg a szövettan eredményét vártuk, bal hónalja alatt megjelent egy nyirokcsomó is. Számomra az anyajegy régóta volt aggasztó, a nyirokcsomó tovább fokozta az lelkemben gomolygó füstöt. Nem hiába, ahogy a fenti diagnózisból láthatjátok.

Megindult hosszú heteken át tartó kanossza járásunk az Országos Onkológiai Intézetbe. A felismerés, hogy itt mindenki beteg, köztük a férjem is, lesújtó volt. Mégis tudtam, hogy egyetlen mód van ezen a helyzeten sikerrel áthaladni, ha nem omlok össze, ha a hitem és a mindennapok élvezte teljes marad az életünkben. Gergő ebben tökéletes partner volt. Együtt éltük meg hol egyikünk, hol másikunk rettegő, poklot járó perceit, óráit, és segítettük egymást a felszínre.

Bőrgyógyász, beutalók, citológia, CT. Szavak, amiket eddig csak filmekben hallottam, aggódó tekintetek orvosok és ismerősök szemében. Mi megtörhetetlenek voltunk. Minden rendben van, itt és most, így, ahogy, és ez a folyama is csak többé, erősebbé, teljesebbé tesz minket. Tudtuk, hogy a jövőt a jelen határozza meg, és a holnap nem lehet jobb, mint a ma. Sokat sírtam. Jól tettem. Kismama hormonokkal esélyem sem lett volna a könnyek ellen.

A nyirokcsomó áttét. Ez állt a leleten, és a világ újat pördült velem. Műtét, kórházi napok, és ha valamire, erre nem láttam magamban az erőt. Az élet azonban nem engedett hisztizni, a napok teltek, szépen, érzelmesen, és közeledett március 19, a műtét dátuma. 18-án megérkeztünk a kórházba, sok cuccal, és erős lélekkel. Gergő vidám volt, és nem kellett érte egy percig sem aggódnom. Gyönyörködött a kilátásban, ami a szobájából nyílt, és sokat sokat beszélgettünk, hisz este hétig vele lehettem.

A kórházról és az orvosokról, akikkel találkoztunk a úton csak szépet és jót tudok mondani. Emberség, szakmai profizmus, lelkiismeretes jelenlét, és minden, ami megtehető a hatékonyságért, azt megtették. Le a kalappal.

A csodálatos emberek mellett áldás is kísért minket ezen az úton, és ezt nap mint nap éltük meg együtt, és adtunk hálát azért, hogy ezt az ajándékot megkaptuk, és most kaptuk meg.

A hétfő életem legnehezebb napja volt, annak ellenére, hogy minden mesébe illően alakult. Reggel egy órára beszaladtam Gergőhöz. Akkor már a műtét előkészítése folyt. Az is kiborított, nem tagadom. Zokogva hívtam barátnőmet. Fél 10 előtt kicsivel indultam el a kórházból, hogy a műtét alatt tuti ne legyek ott. Mind a ketten tudtuk, de főleg Gergő, hogy sok mindent kibírok, de azt nem. Igaza volt. A szobatársa műtétre vitele is teljesen kikészített egy nappal később, az övét ha végigélem, biztos orvost kell hívni hozzám. Így csak Gergő anyukája írt, hogy elvitték, én lekötöttem magam a városban, amennyire tudtam, és két órával később jött a hír, hogy kint van, vidám, és minden szuperül alakult. Rohantam vissza a kórházba, és este hétig el sem engedtem a kezét.

Szerdán már jöhettünk haza. Még a mindennapunk része a palack, meg a cső, ami nyirokrendszer regenerálódásáig kell, és persze a varratok, de Gergő felszabadult. Érzi, ahogy felszabadult a szervezete a komoly tempóban növekedő daganat terhelése alól. Készül sportolni, utazni, és a gyerekekkel lenni. Minden este, amikor lefekszünk, és átöleljük egymást érezzük azt a plusz csodát, ami átjárt minket, és ami örökké bennünk marad most már.

Az útnak persze nincs vége, és soha nem is lesz. De most eljött az a pont, hogy itt a blogon valamilyen mértékben említést tegyek erről a csodás kalandról, hisz lehetnek érthetetlen utalások itt ott az étrendünk kapcsán majd erre a helyzetre. Mostantól újra tudok talán pocaklakómra és magamra is figyelni.

2018. 03. 25. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.