személyre szabott életirodalom
HittHon

Az otthon 1.

„Az otthon ott volt ahol bejártunk mindent százezerszer már,
s apánkat kértük, hogy vegyen fel most az egyszer, mert magasról más lesz a táj.”

Kevés megfoghatatlanabb fogalom van a szókincsemben, mint ez. Kislányként mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer lesz egy férjem, és gyerekeim. Este, az ágyban, mindig gondosan lefektettem az összes plüss állatomat, betakartam, mesét mondtam, és mikor már épp én is nyugovóra tértem volna, haza ért a férjem, aki még elmondta, hogy épp milyen napja volt, majd összebújva elaludtunk. Az ágy jelképezte az egész otthont. A házamat, a konyhámat, a nappalimat sosem képzeltem el. Azóta évek teltek el, és ez az emlék valóra vált. Lett egy csodás férj, gyerekek. Laktunk erre, arra, mikor mit adott az ég, és nekünk ez rendben volt. Ott voltunk otthon, ahol este álomra hajtottuk a fejünket összebújva. Így leírva van ennek némi romantikája, de 10 év házasság alatt valahogy megnőttek az igények. És nem lecserélném az eddigieket. Az otthon elengedhetetlen része, hogy legyen egy békés zug, ahol álomra hajtom a fejem. Vele. Közel a gyerekekhez, de akkor, ott, már csak Vele.
Tehát, az új otthonnak kell, legyen hálószobája. Szobája pedig a jurtának nincsen. Minden aggodalom ellenére, mi látjuk, és szeretjük, hogy éjjel nappal együtt vagyunk, mint pár. Itthon dolgozik, én meg nem dolgozom. HAHAHA… csak anya vagyok. Szóval dolgozom, csak pénzt nem keresek.
Május van, és be kell gyújtani, mert még hidegek az esték. A székemnek nincs támlája, ha hátra dőlök, megéget a kályha. Nem leányálom így írni. Ezen is szeretnék változtatni. Szeretnék egy kényelmes asztal, székkel, kertre nézőt ablakkal, férjeméhez és a konyhához közel. Ahol írhatok, és ráláthatok a kint játszó gyerekekre.
Kell egy nappali, ahol a vendégek és a család együtt van. Kell egy tér, ahol a gyerekek vannak együtt. Ahol lehet játszani, bunyózni, ordítani, és nem az egész ház zeng, csak épp hallom, hogy élik az életüket, és tudják, hol vagyok, ha csökkenteni szeretnék köztünk a távolságot.
A kert legyen közel, szinte ne is érezzem a kint és a bent közötti változást, mert ezt már úgy megszoktam a jurtákban élve. És meg is szerettem. Hallom a tücsköket este, a tavi csobogót, a békákat. De a vihar lehetne halkabb. A ma éjszakámat is megrövidítette a hatalmas cseppekben hulló eső. Azt hittem beszakad a ponyva. Jó lenne egy kemény tető a fejünk fölé. Csak egy kicsivel vastagabb burok a világ és közénk.
Végül a fürdő is fontos. De tényleg nem az áll a listám elején. A fürdés napi fél óra. A maradék 23,5 fontosabb. De nem fogok házat építeni fürdő nélkül, véletlenül sem. Ahogy egy-egy gyerekeknek kialakított zúg nélkül sem.
De eldönteni, hogy hol legyen ez a ház, valahogy a legnehezebb. Már döntöttünk, de nem volt könnyű. Vagyis úgy döntöttünk, hogy nem döntünk újra. Maradunk itt. Mert szeretünk itt lenni. Ismerjük már a helyet. Kijártuk az utakat. Lélekben, és fizikailag egyaránt.
Most a kert a mi biztos pontunk. A tó, a fák, a virágok, az utak és az emlékek. Az hogy együtt vagyunk, hétköznapok maradnak a régiben, és ez ritka ajándék egy építkezés esetén.

2016. 07. 06. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.