személyre szabott életirodalom
CsaláDili

Filmajánló

A ragyogó napsütés dacára nyúzott vasárnapunk volt. Lehet, hogy csak én voltam nyúzott, de Gergő tűnt annak.  Nem tudnám szavakba önteni, hogy mi is volt Gergő nyúzottságának a tünete, talán csak az, hogy én frusztrált lettem mellette. Általában megnyugtat a jelenléte. Ha csak meghallgatja a napi terveimet, merre menjünk kirándulni, mit együnk, hol együk, mikor együk, akkor én már boldog szoktam lenni.  De amikor ma megkérdeztem, hogy menjünk e sétálni, akkor azt mondta, hogy igen. ÉS ez után történt valami érdekes. Nem mondta el, hogy hova, nem tervezte meg, épp úgy, ahogy soha. DE én most ideges lettem tőle, nem akartam mindent egyedül kitalálni, ahogy általában.

Lehet, hogy mégis én voltam a fura. De mitől? Nem most fog megjönni, a félidőt már azért elhaladtuk, és talán ezért is nem legalizálom magamnak ezt a viselkedést, vagy Gergőnek az aktuálisan dühítő passzivitását. Ami nem is passzív. (Mintha én megkértem volna, hogy szervezze meg a sétát…De nem, dacosan csakazért sem mondtam meg, hogy mit szeretnék, nehogy megtehesse, és ne legyen tovább miért haragudnom.) De talán ez mindegy is. Mi lehet a bajom, és miért zizzentem meg teljesen zizi időpontban? Hát erre nem hiszem hogy lesz válasz, de most hogy rájöttem, hogy akár, most hogy rájöttem, hogy én érzem magam valahogy, és nem pedig más éreztet velem tőlem távol álló dolgokat, akár kezdhetnék is valamit a helyzetemmel. Ha pedig úgy alakul, még Gergőhöz is szólhatok.

Az este cselekményeiben épp olyan volt, mint minden nap. Az egész nap úgy telt cselekményeiben, ahogy a legideálisabban telhet nap. Csak én voltam elégedetlen. Bár kezd ez az egész úgy hangzani, mint egy elnyomott nő áldozathibáztatása, de nem erről van szó. Ma tényleg van valami hormonfröccs a szervezetemben, ami fura, de lehet, hogy csak itt a tavasz. Elvégre még a kakukk is hallatta a hangját. Voltunk sétálni, amit a gyerekek nagyon élveztek, és finom kávét ittam a fura étteremben, ahova mindig megyünk, mert csak az van nyitva sétálás távolságra vasárnap.

Gergő pedig altatott, mesélt, és várt, amíg lejöhet, én pedig megnéztem egy filmet. Egy különösen jó filmet. Arról, amiben én is benne voltam épp a minap. A történet sablonos, szerelem, gyerek, konfliktus, szakítás, mélység, magasság, anyósok, anyák, veszekedések, és a végén, mert valahol vége kell legyen a filmnek, elhangzik egy fontos, filozófikus mondat, aminek a hangzatossága azért megbocsájtható, mert hely van neki előkészítve. Nézzétek meg!

Anyának, társnak, embernek, gyereknek lenni nem egyszerű. Ahogy apának sem…. de az élet nem szűnik meg, és ez mindig teret ad egy következő lépésre.

2017. 02. 05. -

1 Comment

  1. Réka

    Basszus, meg akartam nézni, mi ez a film, és ezt kaptam a linkre kattintva: “A videó UniversumFilm tulajdonában álló anyagot tartalmaz, aki letiltotta azt az országodban szerzői jogi okok miatt.” Pff!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.