személyre szabott életirodalom
6perces

Fontos, hogy igaz-e a történet?

Minden történet igaz. De ha azt mondom, velem történt, szívesebben olvasod. Ha azt mondom, ismerem, akivel történt, már az is kifejezetten érdekessé teszi. Főleg, ha egyéb információk is elő kerülnek az illetőről. Kapcsolódási pontok. Minél konkrétabb, annál jobb. Hogy miért?

Talán mert ha nem tudjuk magunkban konkrétan meg álmodni a történet hőseit, akarva, akaratlanul ismerős, valakire hasonlító figurákat képzelünk el. Valahogy magunkat is benne találjuk saját fantáziánk történetében, és ennek mindig van veszélye. Míg ha azt mondom, hogy

Volt egy Anna nevű lány, aki a szomszédom volt 16 éves koromban. Akkor kellően távol kerül saját életünk fonalától a történet. (De csak látszólag.) Ő akkor volt 21, és az ablakomból pont a szobájára láttam.

10 évig voltunk ablak társak. Így neveztem, mert sosem beszéltünk, de ha az utcán szembe jöttünk egymással, mindig volt egy izgalom a hasamban, hogy Vele találkozom. Kislány voltam. Semmit nem tudtam sem a fiúkról, sem a kapcsolatokról. Arról sem, hogy milyen erős kötelék az, ami két lány között alakul ki az évek alatt, bele-bele pillantva a másik magányos világba. Az első emlékeim között őrzöm, ahogy a kutyánknak dobja iskolából megmaradt szendvicsét. Amikor először észrevette, hogy látom, láttam az arcán az ijedtséget. De hamar tudta, hogy bízhat bennem.

Volt, hogy telefonbeszélgetést hozott a szél, és tudtam, hogy szomorú, dühös, csalódott, vagy épp lelkes. Veszekedéseket is végig kísértem, nem is egyet. Valójában a két család mindig mindent tudott egymásról. Már tudtam, mikor fog felrohanni, és becsapni a szobája ajtaját. Anyukája mikor rohan utána. Ha apukájával veszekedett, akkor általában több időt tölthetett el egyedül, míg apukája utána jött, és őt kisvártatva az anyukája is követte mindig.

Egy napon aztán az anyukája nem jött többet. Azt beszélték a faluban, hogy összeköltözött valami másik pasival, és már gyereket vár. Nálunk, otthon nagyon kellett haragudni rá, azért, hogy ott hagyta a családját. Nem is volt valódi véleményem a helyzetről. Annát sajnáltam, mert mindenki ezt tette.

Egy napon, amikor az esti sötétedés világossá tette ablakát, és én már előre szomorkodtam, hogy milyen szomorú lehet. Elképzeltem, ahogy csak egy gyertya ég a szobájában, mert hát ha elment az anyukája, és mindenki sajnálja, nagyon szomorú lehet. Telefonált. A tükre előtt állt, és nagy mozdulatokkal magyarázott. Ragyogott. A döbbenet miatt a szokottnál jobban ottfelejtettem magam őt figyelve. Még az is kiment a fejemből, hogy ahogy aznap este az ő ablaka díszkivilágításba került, úgy az enyém is. Egy pillanatban egyértelműen láttam, hogy felém mosolyog. Még át is integetett. Először. Tíz év után. Vissza integettem, és ez a pillanat nyílttá tette eddig is leplezetlen leskelődésünket. Amennyire elveszett a lopva lesés izgalma, annyira kapott valami új, cinkostársi jelleget a kapcsolatunk. Álltam, és néztem ahogy készülődik. Egészen a fehérneműtől. Olyan nőies volt. Nekem akkor még csak mesebeli jövőkép volt a mell formás íve. Egy-egy látható szőrszál jelezte még csak testem rejtett pontjain, hogy egyszer én is nő leszek. Melltartót vett, majd még a bugyiját is kicserélte. Még a szobámból is látszott szeméremdombján a csinos kis pamacs, amitől annyival erotikusabbnak találtam a női testet. Minden este kicsit nagyobbnak tetszett a rajtam alakuló szexualitás is.

A bugyira egy könnyű kis szoknya került, övvel a derekán. Formás volt, de nem sovány. Mindig sportot, és ez látszott is rajta. Jó volt nézni, ahogy boldog, készülődik, csinos testét minden szinten csinosan felöltözteti. Nem tudom milyen lett a sminkje, haját felkötötte. Még ma is szívesen megnézném, vajon a szemét, vagy a száját emelte ki aznap estére. Aztán lekapcsolta a villanyt, és elment. De én tudtam, hogy vissza fog jönni. Nem hamar, de visszajön, és az első pillanatba tudni fogom, hogy mi történt vele.

Kilenc óra lehetett. Már nem tudtam tovább húzni a fürdést, mennem kellett. Rettenetesen siettem, mert egyetlen apró részletből sem akartam kimaradni. Tudtam, hogy a függöny kihúzva maradt, mikor elment.

Még a fürdésem alatt is, azon gondolkoztam, hogy mi jót csinálhat. Kivel találkozhat? Hogy érzi magát? Nem sok fogalmam volt róla, mit csinál egy 21 éves lány, ha csinosan távozik otthonról. Szaladtam vissza a szobámba. Törölköző rám terítve, mondván, majd bent megtörölközöm, de ki ne maradjak az érkezésből. Nehogy ne lássam a belépőt, ami után nyilván összezáródik a függöny, és csak árnyjátékká lepleződik a valóság.

Mezítláb szaladtam be a folyosón. Törölközőm lobogott utánam, rólam meg csöpögött a víz. Anya még utána is kiabált valamit, amivel nemtetszését nyilvánította ki, de nem hallottam. Mikor beértem a szobámba, azonnal ültem az ablakom előtt lévő asztalomhoz. Nem volt mozgás. Először legalábbis azt hittem. Aztán egyszer csak egy férfi jelent meg az ablakban, meztelen felsőtesttel. Azóta végiggondolva, nem tudom, hogy alul volt e akkor rajta valami, mert az ablak épp derékvonalban vágta el az alakot. Besétált a látómezőmbe, összehúzta a függönyt, elsétált, majd a villanyt is lekapcsolta.

A férfi test látványának izgalma nem tűnt el nyomtalanul testemben. Ahogy a düh sem, hogy vége a mozinak. De az idő feloldotta az élményt. Olvasni kezdtem, meg firkálgatni ezt-azt. Felvettem barátom pólójából, és egy Mici mackós boxer gatyából álló pizsamámat, és már egészen meg is felejtkeztem az este különös izgalmairól.

A távolból csipogás ütötte meg a fülemet. Nem volt fontos, bár tudtam, Feri bácsi ért haza. Anna apukája. Ez olyan információ volt, ami sosem érdekelt, de mindig tudtam róla. Nem lehetett nem hallani. Most, azonban a második, tompább, garázsból kiszűrődő kocsizáró hang után, egy új történet vette kezdetét.

Anna szobájában felkapcsolódott a villany, és a függönyt is félrerántotta valaki. Nyílt az ablak.  Nem bukóra, ahogy mindig. Most még az ablak üvegéről visszaverődő fény, a szememet is bántotta szinte. Ott állt a félmeztelen férfi újra az ablakban. Majd elkezdett kimászni. Tavaszi este volt. Már nem fűtöttünk, de kint azért hideg lehetett. A srác, mégis meztelenül, ruháit hóna alá szorítva találta magát a terasz tetőn, és kuporodott le a keskeny ablakpárkányon. Ablak csukódott mögötte, függöny húzódott, villany lekapcsolódott. Másodpercek telhettek el csupán, de nekem akkor ott, megállt az idő. A srác épp az utcai lámpa csak beszűrődő fénysugarában ült. Nem tudom, hogy csak én véltem így látni, vagy valóban így volt, de a fókuszpontban pont ágaskodó farka csillant meg. Álltam az ablakomban, az asztali lámpám verőfényében, és észrevettem, hogy észrevett. A föld is elnyelt volna szégyenemben, ha lett volna rá ideje. A szobában azonban kapcsolódott a villany, és nyilván Feri bácsi lépett a szobába. Két sziluett állt a függöny mögött, és egy szerencsétlen fiú meg ült az ablakban. Azonnal rájöttem, hogy most, messze nem én vagyok a legszarabb helyzetben. A káröröm és a bűnrészesség keveredő mámora szoborként tartott az ablakomban, míg a villany le nem kapcsolódott. Ekkor, a fiú, a meredek tetőn egyensúlyozva felvette a ruháit, majd a téglakerítést túlméretezett lépcsőnek használva kijutott a szabadságot jelentő utcára.

Azóta sem tudom, ki volt a srác, találkoztak e még. Ennek az éjszakának a titka azonban tovább színesítette az Anna és köztem levő kimondatlan kapcsolat palettáját.

Szóval ilyen, amikor igaz a történet? Vajon valóban távol maradtál, kedves olvasóm? Bárhogy is történt, remélem mesés utazás volt.

2016. 08. 01. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.