Igazi, vagy mesebeli, szinte mintegy. Egytől egyig, mindről elmondható, hogy tökéletes. Mindig csinos, mindig ragyog, hibátlan és irigylésre méltó.
Egy barátnőmnek a minap született babája. Hogy besegítsek neki, én vittem egy nagyobb fiacskáját egy zsúrra.
Ő, ott állt a kapuban, babájával a kezében, és a szemem látta, hogy most nem az a törékeny, teremtés, aki szokott lenni. Teste lágy puhasága még a ruhák alól is érzékelhető. Haja csapzott, ruhája, épp amilyen, maga sem tudja, de arca ragyog.
Eszébe sem jut a média világában zajló hazug szépségháború. Az sem jut eszébe, hogy ott állva bennem is ítéletekkel vegyes gondolatok cikáznak. Pedig valójában irigy vagyok. Arra a létre, amiben most Ő van.
Én beálltam a versenybe, mindjárt csinálok is egy kis búfelejtő szelfisorozatot, ami tökéletesnek mutatja számomra is a testemet, amivel kizárólag nekem vannak problémáim. Illetve nem tudom kinek vannak, de a baj az az, hogy nekem vannak.
Unott arcomra mesterkélt mosolyt erőltetek, az igazit sosem tartottam olyannak, ami jól áll. Ő pedig, besétál a kapun, becsukja maga mögött kőkerítésük nyikorgó fa kapuját, és otthonuk védelmét élvezve táplálni kezdi gyermekét. Akit pár hete még teste minden eleme átölelt, táplált, majd útjára engedett. A legkeményebb munkával, amit ember maga választ az életben. Hercegnő és ifjú hercege a csodabirodalom legszebb varázsát élik át nap mint nap, percről percre.
Ez a valóságos hercegi pompa, a valóságos tökéletesség. A percek, órák, amiket anya úgy tölt gyermekével, hogy a világ valójában csak azért van, hogy nekik minden tökéletes legyen.
Erről nem készül kép, ezt nem plakátoljuk a netre. Mert nem szükséges a visszigazolás, nem kell a papírforma emlék. A pillanat teljessége az életünk részévé válik, és a valóság mindennapi csodája így alkotja a leghatalmasabb hercegnőket, akik úgy tökéletesek, ahogy vannak, nem úgy, a hogy megmutatják magukat.
2016. 08. 20. - Rossel Szilda