személyre szabott életirodalom
Csaba-élmény

Hűha, ez milyen betű?!

Azt hiszem az iskola világában azt az élményt, amiben ma része volt a családnak úgy nevezik, hogy rendhagyó irodalom óra.

Varró Dani est volt Piliscsabán, a Klarissza házban. Meglepő, hogy nem késtünk, bár lehet, hogy volt némi csúszás, jelentős biztosan nem. A fiúk végigkacagták, Olivér szeme ragyogott. Tivadarnál nem voltam biztos a lelkesedésben, de mint kiderült, csak nagyon koncentrált végig, mert minden információt mélyen eltett, és dőlt belőle a szó előadás után. Olivér a dedikálásra ment rá teljesen, és papírt akart kérni tőlem, amire aláírathat. Szerencsére Zsófi, Dani felesége ekkor érkezett meg a könyvekkel, így megvásárolhattuk, és dedikáltathattuk a Túl a Maszat-Hegyen c. könyvet. 

Fizetésnél váltottunk pár szót Zsófival, és hat hónapos kismamának tippelt, és nem az Ő szeme jött ki a rutinból, ahogy gondolta, hanem az én hasam nőtt ki az átlagból. Johanna ezalatt már rettenetes unalom-éhségtől gyötörve fetrengett valamelyik ajtóban, így rövidre zárult a női csevej. Hazafelé vettük az irányt. Olivér még épp diskurált a Költő Úrral. Megtudta, melyik kötetekre szeretné költeni a zsebpénzét, és hogy ezt azonnal fel kell írja ha hazaértünk. Annak érdekében, hogy ne felejtse el a címeket, először megpróbált az én memóriámra hagyatkozni. Valami kollektív tudatnak köszönhetően első szóra elhitte, hogy kismama agyamra most nem érdemes apelláljon. Apukája sem vállalta az információ hordozó feladatát, így mire hazaértünk már ritmusos dal lett a két címből. Tivadar pedig olvasott. Pontosabban mindennél jobban szeretett volna olvasni. A könyvet bámulta kinyitva, és az ELSŐ FEJEZET csupa nagy betűje után megállt a tudománya. Itt apa a segítségére sietett, így jó pár szóval haladtak az egy utcás utunkon is. Már a nyélen jártunk, amikor Tivadar ragyogó szemmel nézett ki a könyvből, és így kiáltott “Hűha, ez milyen betű?!” .

Végül becsukódott a könyv. Látszott a legény szemén, hogy sok információ dolgozik épp kis fejében. Nem is tudta magában tartani türelmetlenségét. Gergővel figyelmesen hallgattuk hogyan is fogan meg az olvasás vágya egy 7 éves fiúcska agyában. Egyikünk sem tudja felidézni gyermekkora emlékei közül ezt a fajta “hűha” élményt. Ti hogy vagytok ezzel? Emlékeztek olyanra, amikor elsősként meglátsz egy betűt, már ismerős, már égsz a vágytól, hogy kiderüljön a szó vége, és nem ugrik be. Keresed a hangot, kutatsz az emlékeidben, és vagy eszedbe jut, vagy segítenek benne, akár újra meg újra, meg újra? Nem tudom Tivadar fog-e erre emlékezni. Gergő és én biztosan. Bizony be fog kerülni a családi történet tárba, “Amikor Tivadar Varró Dani könyvén tanulta a kisbetűk olvasását”.

Ezalatt Olivér hazaért, és az első írható felületre lepingálta a két címet, amit oly kitartóan kántált. Az eredmény a képen látható. Van némi kétségem afelől, hogy ezt újra fogja tudni olvasni pár nap múlva. Szerencsére nem nekem kell majd extra motivációs cseleket bevetnem, hogy olvassa vissza saját sorait, vegye észre, javítsa ki a saját hibáit, hanem önmaga számára lesz fontos, hogy egyre szebben, és használhatóbban írjon. Nem a tanító néni kérése miatt, hanem mert az írás akkor nyer értelmet, ha el is olvassák. Ha méltó rá hogy elolvassák, és alkalmas rá. Hogy mire írta? NA az más kérdés. Fogom a fejem rendesen, de utolsó Waldorfos alkotásainak egyike lett az áldozat,  mintha nem egy mániákus könyvkötő lenne az anyukája. A tolltartójára került a jegyzet. Bár pár év múlva ez is csak növelni fogja a bőrtokocska értékét. Két Varró Dani cím, amik addigra talán már a családi könyvtárat és gyermekeim műveltségét fogják gyarapítani. Várjuk a következő irodalom órát!

2018. 04. 12. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.