személyre szabott életirodalom
Egyéb

Palacsintánk

Nekem a palacsinta vékony, nagy, feltekerhető, kör alakú. Ennek szinte minden részletét el kellett engednem gluténmentes diétánk mellett. A saját lisztkeverékem és egy mellé érkező motiváció hatására sikerült mégis haladni a gyerekkori emlék felé.

Gluténmentesen étkezni egy szélsőséges világ. Szigorúak a szabályok. A tünetek lehetnek komoly szenvedést okozóak, vagy megbújva károsítóak. Az élelmiszeripar egyre jobban reagálnak a problémára, de kevés az a termék, ami nem jár rengeteg szeméttel, hisz fontos a gondos csomagolás. Ritka, hogy a gluténmentesség mellett egészséges is a termék. Az árak viszont a csillagokat kergetik. Ennek a világnak én nem szeretnék a rabja lenni, de lassú a leszakadásom folyamata.

Az egyik multi a héten jött ki egy glutén és laktózmentes palacsinta tészta keverékkel. Ha jól működik, korszakalkotó, és nagy segítség az élet sűrűjében. Engem is csábított a gondolat, hogy lecsapok a lehetőségre. Szerencsére a boltundorom erősebb volt. Így elkészítettem a saját palacsinta tésztámat, ami tuti eláll párnapig a hűtőben. Hogy pontosan meddig, azt nem tudom mikor fogom tesztelni, mert az első kóstolásnál kiderült, hogy bármennyi elfogyna. Jól süthető, meg lehet fordítani. Nem törik, nem száraz. Kettőt sikerült félretennem, hogy este megnézzem milyen ha kihül. Most ez tejjel készült, mert nekünk ez nem okoz gondot, de van már laktózmentes tervem is.

Összetevők

  • 250 ml Szilda lisztkeverék (segítsetek neki nevet adni)
  • 500 ml tej
  • 1db tojás

Elkészítése: keverd csomómentesre, és mehet a hűtőbe.

Nem szaporítom a szót. Ez ennyire egyszerű, és a mi családunk oda volt érte, és ennél több nekem nem is kell.

2017. 09. 24. -

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.